Minden, amit addig csináltam, hirtelen láthatóbbá vált – Interjú Radnai Dániellel

Ismerjétek meg Radnai Dánielt, a 2019-es OTDK Társadalomtudományi Szekció Kommunikáció és médiatudomány I. tagozatának nyertesét. Pályamunkájának címe A háztartási problémák és a válás megjelenése a Nők  Lapja 1979-es évfolyamában. Dániel 2019-ben végzett a Pécsi Tudományegyetem Magyar – mozgóképkultúra – és médiaismeret (MA) tanár szakán. Jelenleg a PTE Irodalomtudományi Doktori Iskola másodéves doktorandusz hallgatója.



Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a különleges témával?

Dr. Havasréti József tanár úr szemináriumán sajtótörténeti kutatást végeztünk. Azt kaptuk feladatnak, hogy a Nők Lapja egy-egy archív évfolyamát tanulmányozzuk valamilyen központi téma mentén és ez alapján írjunk szemináriumi dolgozatot. A munkám annyira megtetszett Havasréti tanár úrnak, hogy bíztatott, induljak a kari TDK-án.


Hosszú út vezetett az OTDK-ig?

Ahhoz, hogy az egyetemi munkából tanulmány szülessen, még sokat kellett dolgoznom. Új koncepcióra és fogalmi keretre volt szükség, az írás ívét is újra kellett alkotnom. A TDK-án két fontos bírálatot is kaptam; hangsúlyozták, hogy az elmélyült elemzésnek legyen elméleti háttere is, derüljön ki például, mi volt a kutatásom célja. Illetve a felépítés következetes legyen, kerüljem a stílusidegen kifejezéseket. Válasszak az egyes szám első, vagy az egyes szám harmadik személy között és következetesen használjam ugyanazt a dolgozatomban.


Milyen emléket őrzöl magáról a versenyről?

Talán ez volt a legintenzívebb és leginspirálóbb tudományos élmény az addigi életemben. Emellett maga a rendezvény is jó hangulatban zajlott, remek volt a szervezés. A szakmaiságon volt a hangsúly, de mégis baráti légkör uralta az eseményt. A Szent István Egyetem kiváló munkát végzett.


Milyen kérdéseket, értékelést kaptál a versenyen?

Tulajdonképpen nagyon jogos kiegészítéseket tettek a bírálók. Javasolták, hogy egy általam eddig nem idézett kutató munkásságát is említsem meg a dolgozatomban, illetve, hogy ne tegyek értékelő megjegyzéseket a Nők Lapja szövegeinek stílusára. Akkor mások voltak a nyelvi normák és ennek a véleményezése egyébként is más területhez tartozik. A szöveges értékelésben az szerepelt, hogy még elmélyültebb kortörténeti ismeretek mozgósítása is hasznos lett volna. Ehhez kapcsolódóan például a gender szempont alaposabb alátámasztását javasolták és hogy ez alapján ismertessem, miért fontos az újságcikkek szerzőjének  a neme, mit értek női szempontú megközelítésen.


Mit jelentett számodra a győzelem?

Megnyerni az OTDK-át, legyünk őszinték, nagyon sok praktikus előnnyel jár. Kiváló kapcsolatépítési lehetőség. Részben ennek is köszönhető, hogy a Replika befogadta, majd közölte a cikkemet, illetve a Pro Scientia versenyre is elfogadták a jelentkezésemet, ahol meg is nyertem a díjat. Minden, amit addig csináltam, hirtelen láthatóbbá vált.


Jelenleg mivel foglalkozol?

19. századi irodalomtörténettel foglalkozom és recenziókat is írok. Publikációim többek között az Irodalomismeret folyóiratban és a pécsi Jelenkorban is megjelennek. Havasréti Józseffel a mai napig nagyon jó a kapcsolatom, vannak közös projektjeink.  A 70-es évek progresszív zenéjéről szóló 2020-as Replika-blokkban például mind a ketten publikáltunk, egészen hasonló témában.


Mit üzensz az OTDK-zóknak?

Engedjétek el a kényszert, hogy most kell a „nagy művet” megalkotnotok. Az később fog bekövetkezni. Az OTDK olyan lépcsőfok, amit nem érdemes kihagynotok a kutatóvá válás útján.


Dániel nyertes munkáját ide kattintva olvashatjátok el.


Varga Dóra Eszter

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

Összes tiltása
Összes engedélyezése